Először is bocsánatot szeretnék kérni az adásszünetért. Erre több mentségem is van. Egyrészt a nyakamba zúdult az akadémia – kedves tanáraink elhalmoztak minket heti párszáz oldalnyi anyaggal, nem is beszélve a bürokráciával való állandó harcról. Najó, az itteni működik, itt most a hazaira gondolok. Sok minden történt mindemellett is, ezeket a történeteket majd egy gyűjteményes posztban megosztom veletek. Viszont most mindenki megkapja a magáét! :) Egyből egy duplaposztban.

Miért két részben? Egyrészt, mert az a különböző népnyúzó sorozatok esetében már működik. Másrészt a szombati tallinni utat mindenképp szeretném külön bemutatni. Külön az óvárost és külön a hajózási múzeumot. Ez utóbbi tényleg megérdemel egy önálló fórumot; nem titkoltan szeretném kicsit a (hadi)technika iránt nyitott ifjúság kulturált szórakozását is garantálni.

Sikerült becsatlakozni a helyi Erasmus (ESN) szervezésében a Tallinn-túrába. Ennek volt egy kétségtelen előnye: kaptunk idegenvezetést. Így sikerült egy elegáns visszagangolással kikerülni az önálló felkészülés fenyegetően száguldó jávamusztángos Bandibácsiját. Kedves kísérőink a reggel fél hetes buszt választották. Ezzel alapvetően nincs baj, viszont kontextusba helyezve már érthető, hogy a negyed hatos kelés igencsak megerőltető volt. Hiszen előző este két kolleginával, kultúrantropológiai érdeklődéstől vezérelve, felkerestük a kizárólag észtek által látogatott egységeket. Empirikus adataink alapján: ezek isznak! Olyannyira, hogy mi magyarok mindenképp elbújhatunk mögöttük. De ez már egy másik történet.

Két és fél óra alatt, igen kényelmesen, legyőztük a közel 190 kilómétert (kedves MÁV és Volán: mindezt 5 euroért!). A kettes (ugyanolyan kiváló csehszlovák szerelvények közelekdnek, mint nálunk az egyes vonalán) villamossal érkeztünk meg (vonaljegy 50 cent kedves BKV) a Viru Keskus mellet található térre, amely egyben az óváros egyik kapuja is. A képeket végignézve feltűnhet, hoyg az óvárosonn kívüli belvárosról nem készült egy sem. Ennek egy oka van: se stílusa, se hangulata. Viszont annál inkább magán viseli a szovjet korszak „áldásos” nyomát. Szürke kockaházakkal szemben szürke kockaházak. Alapvetően mutatós és rendezett parkok szürke betonházakkal szegélyezve. Jellegtelen szürkeség mindenhol, amit egy-egy pláza illetve toronyház szürkéskék homlokzata próbált mindhiába feldobni. Az óváros viszont, az előzőek tökéletes kontrasztjaként, rendkívül szép. Izgalmas. Egy képzavarral élve, történelmi-kulturális olvasztótégely. Nem a maszlagos multikulturalizmusra gondolok most, hanem a megelevenedő történelemre. Az északi háború megszállásának, a német lovagok és bárók, a novgorodi kereskedők, az oroszok, a keresztes háborúk, az észt jobbágysors öröksége mind ebben a városban sűrűsödnek össze. Majd látni fogjátok: Egy utcában áll az ortodox templom és a hamburgi presszióval épült katolikus templom valamint a XIX századi észt alapítású kávézó. A város hangulata pedig igazi hanzaváros. Kereskedőházak egymás hosszú sora, szűk macskaköves utcák, kiskocsmák és fogadók. Egyébként az észtek annyira büszkék a fővárosuk történelmére, hogy pl. egyes gimnáziumokban a heti történelemórák közül egy kizárlóag Tallinn történelmének szentelik.

Alább találtok majd néhány képet az óvárosról. Természetesen a teljesség igénye nélkül természetesen, hiszen szeretném, ha elvet benneteket a sors arrafelé, magatoknak fedezhessétek fel!

A tegnap az ebédemet kritizáló kedves barátaimnak még egy válasszal tartozom: „Csöpi Úr, dehogy visz maga kórházba! Inkább vigyen be egy kocsmába, megiszom rá egy jó meleg, napsütötte kanizsai sört!”

Az óváros külső fala, annak tövében pedig kézművesek kínálják portékáikat. Főleg pulóvereket, lábbeliket, sapkákat, kerámiákat és festett üveg tárgyakat.

Az Alexandriai Szent Katalin templomból származó középkori sírkövek az azonos nevű sétányon.

A sétány végén található maradványok - a szovjet időszakban garázsként használták. Jellemző.

Ebben az utcában kizárólag oroszok éltek - egymás mellett az ortodox és a város egyetlen katolikus temploma (a  rácsos kapun belül).

Az anekdota szerint ebben a házban élt egy férfi a fiatal feleségével, a szemben pedig egy kukkoló öregember, aki mindig leste az asszonyt, amikor az öltözködött. A férfi azonban nem volt annyira bátor, hogy átmerészkedjen az öregemberhez, inkább egy női sziluettet ábrázoló képet rakatott az ablakba. Ugyanitt működik az orosz konzulátus-egyébként a legtöbb külképviselet rezidenciástul illetve a konzulátusok az óvárosban kaptak helyet.

A leskelődő öregember lakhelye. A homlokzatok és azok stílusainak keveredése is érdekes.

A városháza tér, XIV. századi városházával, annak tornyán pedig "Öreg Tamással" (amit most nem látszik:) ).

A tér egy másik perspektívából.

Az alapítás óta működő gyógyszertár cégére. Három generáción keresztül magyar kézben volt!

A Szent Olaf templom - Egy évszázadig a világ legmagasabb tornya volt a maga 159 méterével. Azóta természetesen, többek között egy tűzvész miatt, elvesztette ezt a címét, azonban a mai napig impozáns látvány. A tallinniak csak úgy emlegetik, mint az első felhőkarcoló a világon:)

A Fekete Fejűek háza, vagyis azoké a német kereskedőké, akik még nem voltak házasok. A Nagy Céh tagjai után ők voltak a legbefolyásosabbak a városban - leginkább kelendőek pedig a hajadon lányok körében.

Az óváros nyugati végének látképe.

Tallinn üzleti negyede.

Az öböl, Helsinkibe vagy Stockholmba tartó kompokkal.

Kifelé tartva az óvárosból, az 1918-1920-as szabadságharc áldozatainak emlékművével.