Megérkeztem!

2012.08.24. 18:19

Kedves Olvasóim!

Szerencsésen megérkeztem Tartuba. 2000 kilométer, 7 óra, 1 óra időeltolódás. Ha belegondolok, Budapestről majdnem 3 óra, Piliscsabáról pedig több mint 5 óra hazajutni.

P8230003.JPG

P8230002_1.JPG

Na, de kezdjük az elején. A LOT lengyel légitársaság (nekik még van ilyen) Varsói járatával vettem nyakamba a Baltikumot. A gép fél tízkor indult, így kicsiny városomból háromnegyed ötös keléssel és egy órával későbbi indulással vettük utunkat a főváros irányába. Csak megjegyezném, egy ideje már konstatáltam, hogy a benzinár ilyen drasztikus emelkedése igencsak észrevehető. A legjobb indikátor pedig a főváros. Az, hogy nincs reggeli dugóval kísért csúcsforgalom, a Petőfi-híd - József körút – Üllői út – gyorsforgalmi kombót 20 perc alatt meg lehet tenni, azt hiszem látványos. A könnyes és tényleg fájdalmas búcsút követő felszállás után Varsóban fél 11 körül szálltunk le, Tallinn felé pedig szintén a LOT menetrendszerinti járatával indultam. A repülés iránt érdeklődők kedvéért: A LOT a rövid távú repülésein nem Boeing 737-300-ast, se nem Airbus-t használ, hanem egy méretben hasonló, ám ergonómiai szempontból kétségtelenül jobb Embraer 175-öst. A kétering remek volt, a sztyuárdeszek kicsit szlávosan mosolytalanok.

P8230022_1.JPG

P8230024.JPG

P8230030.JPG

Tallinnban a reptérről urizálva taxival mentem át a buszállomásra 5 Euróért. Muszáj volt, mert kétszer 23 kilós csomaggal és egy 10+-os kézipoggyásszal nehézkes a mozgás. A buszpályaudvarra, annak környékére, a város ezen szegletére illetve amblok az egész útra jellemző volt a grandiózus építkezések látványa. Felüljárók, épületek, autópályák és egyéb útépítések mentén haladtunk el. Ebből a szempontból nézve tényleg létezik az Észt gazdasági csoda és a 3%-os GDP növekedés a válság után – itt az építőipar konjugtúrában van. Tartu mintegy 160km-re található Tallinntól. Az utat busszal kellett megtennem. Namármost több idő alatt tudom otthon legyőzni a Bp-Fonyód távot, és milyen körülmények között! Tartuba 50+ fős Scania bus vitt el. Rendkívül kényelmes, bőrborítású fotelekkel, ahol gyakorlatilag nyújtott lábakkal terpeszkedhettem. A 9,40 eurós (még nincs kész az észt diákom) jegy az előbbiek mellett magában foglalja az ingyenes wifi-t, illetve a szék háttámláján az érintőképernyős pc-t, miközben ugyanitt GPS alapon nyomon követhetem, hogy merre is járunk. Az Tartuig tartó úton több kisvároson is áthaladtunk, amin még látható volt az előző éra szele, azonban az is kétségtelen, hogy Észtország, küllemében is, igyekezett a posztszoci idők kéznyomát eltűntetni. Ami sikerült is.

P8230037.JPG

P8230039.JPG

P8230042.JPG

Tartu esetében is igaz az előbbi megállapítás. Amennyit eddig megfigyelhettem, az egy kedves, mutatós közepes méretű város benyomását kelti. Szép épületekkel, rendezett környezettel, járdákkal, utakkal. Ami rögtön feltűnt ezzel kapcsolatosan, az pedig, hogy nincs szemét. Nem szemetel a lakosság. A közterületek szépen rendben tartottak. Kellemes hely – később mindenképp felfedezem a várost, akkor írok a további benyomásaimról.

Végül nagy küzdelmek árán sikerült eljutnom a Tartu bussijaam-tól a Raatuse 22 alatti kollégiumba. Az épület gyakorlatilag egy társasház rendszeréhez hasonlóan épült. 5 emeleten lakik mintegy 700 diák. Egy emeleten egy hosszú folyosón ajtók nyílnak, amelyek az apartmanokhoz vezetnek. Egy apartman 3 szobából, egy nagy konyhából, illetve mellékhelyiségekből áll össze. Egy szobában, ami rendkívül világos, kényelmesen elfér 2 ember. Egyenlőre sajnos internetem nincsen, folyamatban áll az aktiválása, ezért is kések picit a bejegyzéssel. Lakók még kevesen vannak itt, bár a külföldi diákok szép sorjában érkeznek. Egyébként, erről később írni fogok, ezért is esett a választásom erre az egyetemre. Mivel, a szovjet időkben kialakult rendszer szerint, a Szávjetckij Szájúz több tagköztársaságából érkeztek ide nagy számban fiatalok. Ez pedig a mai napig így van (amennyire tájékozódni tudtam, lesz Ukrán és Örmény szaktársam is). Ez tette igazán érdekessé számomra Tartut. Tartu időjárása így ősszel igen hektikus. A számomra rendkívül kellemes 14-16 fok állandó, azonban a gyönyörű napos időt (hihetetlen nagy felhőkkel) egyszerre csak feltámadó szél fújja el, nyomában zivatarral, ám a 5 perc múlva ismét a szép tiszta időt élvezhetem. Szokás kérdése az egész.

P8240005.JPG

P8240001.JPG

Végül szeretném megköszönni családomnak és barátaimnak, akik segítettek, hogy itt lehessek. Nem csak fizikai, hanem lelki értelemben is. Különösen hálás vagyok édesanyámnak, aki összelogisztikázta a csomagjaimat (a technikáját tanítani kéne, komolyan!!!) illetve édesapámmal együtt mindkettőjüknek a támogatásukért. Mára ennyi, tessék megnézni a képeket is. A netkapcsolatom meglététől függően pedig igyekszem kicsit részletesebben jelentkezni! 

A bejegyzés trackback címe:

https://tartura.blog.hu/api/trackback/id/tr884729951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yohanan 2012.08.25. 07:12:19

Ez csodálatos! :) Minden jót Norbi, amint lesz neted rendesen jelentkezz és tárgyalunk!!! :)

kiralycs 2012.08.25. 14:55:13

Örülök hogy szerencsésen megérkeztél! Jó ötlet volt ez a blog-os dolog, nagyon érdekes lesz olvasgatni, írj majd minél többet. Minden jót Norbi!

ArokN 2012.08.26. 11:59:39

@kiralycs: Csabi, köszönöm szépen!:) Igyekszem érdekes dolgokat feltölteni!
süti beállítások módosítása