Sikerült az első két napot túlélnem Tartuban. Ocsúdva az új környezet, az otthon, a család és a barátok távolsága okozta sokkból rá kellett jönnöm: nem hivatalosan lakom még, nincs internet, nincs tányér, párna és étel a hűtőben. Egyszóval irány a beszerzés!

Jártamban-keltemben már igyekeztem, ugyan csak felületesen, de kicsit megismerni a környéket. A város, többek közt, úgy hirdette magát, hogy gyakorlatilag minden sétányi távolságra van. Egy nem is vitatható, viszont ezek tényleg szép nagy vóking disztenszek. Csak megjegyzendő, az egész város közlekedése a gyalogosoknak van alárendelve. Ez megmutatkozik a zöld gyalogoslámpák hosszában, az autósok udvariasságában, illetve, hogy a Tartun keresztülhömpölygő Emajõgi öt hídjából kettő kizárólag gyalogos forgalom számára van fenntartva.

Az első utam tegnap a Narva út 25 alatti épületbe vezetett, ahol a kollégiumokat felügyelő egyetemi szervezeti egység irodája található. Itt sikerült is a szerződésem tető alá hozni, az internet megrendelésével kapcsolatban. Ez a későbbiekben nem ment zökkenőmentesen, hiszen a beígért wifi finoman szólva nem állt rendelkezésre, mindezt a 14 eurós „bekötési díj” tetézte. Értem én, hogy nehéz egy már kiépített hálózathoz csatlakoztatni egy gépet felhasználónévvel és jelszóval, de hát ami kicsit sok, az sok. Másnap a Jysk volt az elérendő cél, némi élelmiszer beszerzésével egyetemben. Missön komplítid. Mivel elég sokat kellett kutyagolnom a városban, így volt időm kattingatni egy picit, alább találjátok némi kommentárral az eredménytJ

Még a képek előtt egy rövid megjegyzés. Az egyik dolog, ami rendkívül izgatta a fantáziámat, a Baltikumban legerősebb russzofóbia. Jelentem, legalább is „népi” szinten jól kezelik – a politikum szintjének megfigyelése később. Az erősen matuzsálem korú gyévuskáktól, a családokon át az iskolába igyekvő kicsi gyerekekig vígan harsan a „Mi bugyem pászmátríty”, vagy Ötvös Csöpi tolmácsolásában, „ Miszter, éto bugyet oké” J.

Szóval a kis túrám képekben: